Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Sally Rooney

Czeglédi Fanni Kult

„Akárhogy kihalás fenyegeti az emberiséget, én megint a szexről és a barátságról írok”

Sally Rooney még csak idén lett harmincéves, de már a harmadik regénye jelenik meg: a Normális emberekből – elsöprő kritikai és közönségsiker után – kiváló sorozat is készült, a Baráti beszélgetésekből pedig éppen most forgatnak adaptációt. Ezek után nagy volt az izgalom, hogy mi sül ki a Hová lettél, szép világ? című kötetből, amely három nap alatt bestseller lett az Egyesült Királyságban, és amely az előző regényekhez hasonlóan ismét a meglehetősen kiábrándult millenniumi generáció romantikus viszonyai köré épül, ezúttal egy kis csavarral. Felteszi ugyanis azt a kérdést, érvényesek-e a személyes, érzelmi problémáink, egyáltalán lehet-e értelmet találni a létezésben akkor, amikor történelmi válságban vagyunk, a Föld pedig elpusztul.

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Meghalt Orbán Sándor, a Kádár étkezde volt tulajdonosa

Meghalt Orbán Sándor, a Kádár étkezde volt tulajdonosa

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

A címlapról ajánljuk